(P)PAS(Z)

Most, hogy már csak két nap és végre szabira mehetek, van bennem ez a fíling, hogy igazán alapíthatnánk egy (P)PAS(Z) nevű zenekart, mert egyrészt jó nevet találni elég nehéz, másrészt lenne piaca egy ilyen Pre- és PosztApokaliptikus Szindrómából kinövő illiterális hard-indie-rock formációnak. Mondjuk zenélni nem tudok, de lehet, hogy ez annyira nem is áthidalhatatlan dolog. (Amúgy de, csak nem akartam mindjárt elvenni a saját kedvem a karrierváltástól.)

Szóval az van, hogy már tényleg az utolsókat rúgom az év végi beszámolóba, ebbe a  csudálatos műfajú szövegszerű izébe. Tény, hogy az ember literális tehetségét is megbizergálja a sok összetett mondat, meg vizuálisan is egy kész mórszövet a sok élettelen számból táblázatonként összeálló mintasereglet, de azért ha van valami, ami rettenetesen és kibaszottul unalmas, azért az ez. Viszont énreám mindebből még így is elég kevés marad, mert főleg a kis cellatársamnak jut a dokumentum színe-java: egyrészt önfeláldozóan és érthetetlenül sokat vállalt eleve, másrészt Laci Bácsi, kedvenc téeszelnökünk, igen hamar a távozásnak az ő hímes mezejére lépett, úgyhogy maradt utána meló kicsit. Nem baj, majd küldünk neki egy képeslapot az irodából. (Nem.)

Vége tehát már majdnem ennek a végtelenül gyászos és töketlen tanévnek, de még holnap majd megszavazza a pecsvakarók hada, amit meg kell, nehogy feltörje a seggüket a luximatrac nyaralás alatt. Hát kedves olvasó, mit szépítsünk, el van itt baszva minden, de annyi legalább vigasztal, hogy szeptembertől láthatóan még ennél is sokkal rosszabb lesz. Előre mosolygok, és majd gyakorlom, hogy kell széttárni a kezem, hogy hát teccettek volna ikszelés előtt gondolkodni. Csak magunkat azért eléggé sajnálom, és nyilván állást is keresek.

A tanévről amúgy önvédelemből nem írtam az utóbbi időben, pedig örültem, hogy jó eredménnyel érettségiztek a gyerekek, és bár kevés diákomra mondanám, hogy valóban művelt, orbitálisan kínos feleleteket azért nem hallottam, és tanultak is tisztességgel. Minden más kreatív káoszba fulladt, hagyjuk is ott nyugodni ezt az utóbbi néhány hetet.

Ami ennél is nagyobb baj, hogy mostanában megint megviseli az egész helyzet az idegrendszerem, ma reggel már szédültem is, pedig nagyon igyekszem kívülről nézni az egész cirkuszt, hátha az segít. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy egy hónap skandináv kiruccanás sokat dobna a túlélési esélyeimen. Ha esetleg valakinek nagyon sok pénze van, én szívesen elköltöm ilyesmire, csak szóljon.

Más nincs, jövő hétvégén pont ott leszek, ahol a mádi zsidó, vagyis konkrétan Mádon. Minden nagyon ígéretes, átugrunk majd Kassára is, de a barátságos szakmai programban olyasmi is belefért, hogy "naplementés dűlőpiknik" valami Oroszlános borbirtokon. Jó sokat kell addig utazni, de edzésben vagyok: június végén egy kis csoportnyi diákkal Brnóba vonatoztunk (és vissza), előtte Miskolcon voltam, múlt héten meg Eszéken, szóval kell hogy kapjak valami MÁV lelkes rajongója kitűzőt most már.

A nyár egyébiránt rohadt melegnek ígérkezik a nyugati tájolású lakásban, úgyhogy a magam részéről igyekszem viszonylag sokat nem itthon lenni, különös tekintettel a kegyetlen augusztusra.  Ha tehetitek, ti is menjetek ki a szabadba.