Bolygó

Nem hollandi, nem is égitest, inkább csak ideg. 

Ma reggel, amikor a szokásos (próbáljuk meg működőképessé tenni az ízületeinket) torna után eszembe jutott a Yogabody csatornán okos fiatalember és a bolygóideg-gyakorlatai, és meg is tornáztattam (vagy ellazítottam) az idegpálya környékét, végre lett valami homályos elképzelésem arról, hova tehettem nagyjából két éve a születési anyakönyvi kivonatokat. És tényleg ott voltak. Most hagyjuk, mennyire volt az egy elmebeteg pillanat, amikor két papírzacskóba csomagolva egy soha nem használt szekrény mélyére dugtam őket, és főleg, hogy mégis vajon miért.... Nyilván tanév vége lehetett, tartottam a pomogácsok támadásától vagy egyszerűen csak elment az eszem. 

Persze az, hogy megtaláltam őket, nem jelenti, hogy megjött az eszem. Talán csak véletlenszerűen találkozott pár neuron, vagy volt egy két évvel ezelőtti memo a benti rendszerben, amit valaki véletlenül elolvasott. Mindegy is, a lényeg az, hogy örülök, mert esetleg ez azt jelenti, hogy nincs még minden veszve. 

A legutóbbi publikált bejegyzés óta, khm... ugyanis volt egy, amit elfelejtettem publikussá tenni, de ezt is hagyjuk, szóval azóta újra hazaértem, ez alkalommal a kies Máltáról, ahol egy hétig fájt a torkom és a térdem, viszont sok okos dolgot hallottam, és sok nagyszerű emberrel találkoztam. Furcsa dolgok ezek, tényleg van olyan, hogy az ember először találkozik valakivel, és mintha már ismernék egymást korábbról, sőt mintha valami előző világban már régi barátok lettek volna. Így voltam most a német szervezet fő szervezőjével, egy bosnyák származású fiatalemberrel, és bár vele már másodszor találkoztunk, egy luxemburgi fiatallal. Bár Máltát nem kedveltem meg, maga a rendezvény és az ott lévő trénerek és tanárok valami egészen különleges közeget képeztek. 

Itthon is van ilyen amúgy, nem egy külföldi dolog ez, a Zachor is pont ez a hangulat: a jóakaratú emberek közössége. Megyek is nyáron egy továbbképzésre a szervezésükben. (Mert ki is az, aki a szabadsága alatt megy továbbképzésre, nyilván a tanár.) 

A munkahelyem így év vége táján sajnos kevésbé közvetíti ezt a pozitív hangulatot, sok a betegség, sok a kimerült, nyűgös, frusztrált tanár. Elfáradt mindenki. Tegnap mérges is lettem, mert az egyik kollégám nagyon kioktatóan szólt valamiért, ami rosszul esett, de az is igaz, hogy ebben a pozícióban az ember ne legyen sértődékeny, másrészt BH-nak igaza van, az semmiképpen nem jó megoldás, ha az ember durva hangnemet üt meg válaszként, mert mindig az a jó fej, aki higgadt marad. Mondjuk durva hangnemet nem ütöttem meg, csak akartam volna, de az is rossz, ha az ember azon őrlődik, milyen rohadék volt a másik. Jobb, ha nem is gondoljuk, hogy rohadék volt. Vagy gondoljuk, de csak ott és akkor, és ezt meg tudjuk neki bocsátani. Na, állítólag ehhez kell az, hogy a bolygóideg ne legyen túl feszes. Vagy ne akadjon el. Vagy nem is tudom, de mindegy is, légzőgyakorlatokból baj még nem lett.

Más nincs, olvasom Steigervald Krisztián könyvét a figyelemért folytatott harcról, és sok szülői hibát fedeztem fel magamban retrospektíve. Meg persze megerősítést nyert bennem az, hogy időnként kell a neuronoknak az információcsend. Majd kitalálom, hogyan lehet ezt okosan megvalósítani, de egyelőre vizsgaidőszak, értekezletesdi, az utolsó napok őrülete (ez lehetne egy egyház is), majd egy klassz kis hétvégi utazás a projektes diákokkal Csehországba. Aztán a szabadság. 

Addig is mindenki tartson ki, és élvezze a kék eget.