Iránytű

A cím a Year's compass miatt jutott eszembe, amit minden évben kitöltök, még ha többnyire hiányosan is. (Ez egy amolyan éves összefoglaló füzetke, amit le lehet tölteni a netről, és amiben a következő évvel kapcsolatos terveit is megfogalmazhatja az ember. Én főleg a diákokkal együtt szoktam kitölteni a téli szünet utáni első órán. Persze nem mindenki szereti.)

Jó felidézni az előző évet, elbúcsúzni dolgoktól, melyeknek vége lett, és jó tervezgetni is egy kicsit, főleg ha az ember el tud szakadni attól a kényszertől, hogy a terveknek feltétlenül meg is kell valósulniuk. Ajánlom hideg délutánokra, baráti társaságokkal, kellemes teázással egybekötve.

Nem fogom most felidézni 2024 minden pillanatát, csak pár kedves és szomorú momentumot, ami éppen ma, ezen az utolsó estén eszembe jut. 

Januárban beteg voltam, nagyon, valami kíméletlen vírus támadta meg a tüdőmet, és onnantól kezdve, hogy felépültem a betegségből, többé képtelen voltam rágyújtani. Pedig próbáltam. Örülök persze, de sajnálom is, ez egy idei veszteség. 

Aztán tavasszal és nyáron utaztam elég sokat, mind jó volt, hol szabadidős elfoglaltságként, de jó sok utazás volt szakmai célból is. Talán idén kicsit kevesebbet kellene utazni, több időt tölteni elmélyült tevékenységekkel itthon. (Plusz anyagilag se lenne rossz egy kicsit nem menni sehová, de azért az már most látszik, hogy nem feltétlenül lesz ez így.) 

Voltak idén szakmai sikerek, sok hivatásból adódó vergődés, munkahelyi szomorúság, de ez meg is edzett. Elég magányos műfaj tud lenni egy félvezetői pozíció, de például a szilícium is félvezető, szóval nem kell feltétlenül feladni a küzdelmet. Vannak új ötleteim, és lassan (kínosan lassan sajnos, de) megtanulom, hogyan húzzam meg a határaimat, és hogyan mondjak nemet. Nem a kedvenc műfajom egyik sem.

Aztán idén még az is volt, hogy valamikor nyár elején egészségesebb életmódra váltottam, sokkal egészségesebben eszem, alig iszom alkoholt, többet alszom. Egyértelműen hasznos változtatás volt, bár a stresszkezelés igaz módszerét még nem találtam meg. Igyekszem visszatalálni a jógához, bár a térdem rendetlenkedik, így az év elején egy ortopéd dokival kezdem a 2025-ös egészségügyi pályafutásomat. (More to follow.)

Ami még volt idén az az emberi kapcsolatok előtérbe helyezése volt, ezért nem nagyon írtam blogot sem. Igyekeztem a mondandóimat megbeszélni élőszóban másokkal. Fontos barátságokat találtam, igyekeztem a régieket ápolni, és azon dolgoztam, hogy minden emberi kapcsolatomban azt adjam a hozzám közel állóknak, amit megérdemelnek. Volt persze veszteség is. Nem minden barát tud olyan közel maradni, mint szeretném, és én sem tudok minden barátságban közel maradni, de az idő majd teszi a dolgát. 

Ami a gyerekeimet illeti, nagyon klassz emberek, bár azt nem merem állítani, hogy maradéktalanul értem őket, sőt, olykor semmit sem értek a motivációjukból, az életfelfogásukból. Mondjuk ez biztosan fordítva is így van. 

És végül, de nem utolsó sorban itt van BH is, akinek ugyan ez az év is sok megpróbáltatást tartogatott, mégis mindig számíthatok rá. Nem panaszkodik, nem nagyon akad ki, és tényleg mindig támogat. Jó, hogy van. Remélem, marad jövőre is.

Ami még idei veszteség, és amiért nagy kár, az a Látszótér rádió. Az adó sajnos ellehetetlenült, ma végleg elhallgat a szabadságnak és a kreatív teremtésnek ez a kis szigete. Én idén már nem is tudtam volna adást készíteni, egyszerűen olyan időhiánnyal küzdöttem, most mégis fáj a szívem a többiek miatt. Az archívum egyelőre hozzáférhető, hallgassatok bele az adásokba, mert sok jó tartalom született ott az elmúlt években. 

Más nincs, 2025-re vannak terveim, szakmai és szabadidős tervek is, például szeretnék írni és sokat olvasni. Remélem, az égiek erre legalább rábólintanak. A többi úgyis lutri. Meg káosz.

Legyen mindenkinek minden jó!