Mi végre

December elején még nagyon messzinek tűnt az a pillanat, amikor minden feladatot magam mögött tudhatok majd erre az évre, de végül nem kellett az év utolsó napjáig várni, karácsony második napját már édes semmittevéssel tölthettem. Gyorsan visszaolvastam magam, nos, 2024 utolsó napján talán kicsit túl optimista voltam az eljövendő esztendő kapcsán, mert idén se írni, se olvasni nem tudtam annyit, amennyit szerettem volna, dolgozni viszont rengeteget kellett. 

Írhatnám, hogy 2026-ban majd másképp lesz, de nem tudjuk, hogy lesz, a világ és benne mi minden bizonnyal megjósolhatatlan iramban pörgünk tovább, mint a nyolcvanas évek ugrándozós centrifugája, és csak reménykedni lehet, hogy nem repülünk ki belőle valami légüres térbe. Ami mégis jó hír, hogy születésemtől fogva optimista (értsd: fájdalmasan naív) ember lévén, hiszen rajtam kívül ki örült volna ennek a szedett-vedett világnak, azt remélem, az új év pozitív fordulatokat hoz mindannyiunk számára, például nem gyilkolják az emberek egymást tovább, az elmebeteg erős emberek kikopnak a politikából, és a szellem napvilága fényeskedik nekünk. Vagy az örök világosság, de akkor meg már úgyis mindegy.

Az a helyzet, hogy a rettenetesnél is rettenetesebben elfáradtam, mire kitört a szünet, de azért utána még találkoztam majd minden barátommal, akivel csak tető alá tudtunk hozni egy időpontot, majd megültük a karácsonyt családilag is, hogy aztán ma teljesen egyedül heverjek és olvassak, meg kötögessek itthon. (Még egy igazán, de tényleg nagyon rossz amerikai karácsonyi filmet is megnéztem, de a címét nem írom ide, nehogy véletlenül más is megnézze.) Holnap még jön pár régi tanítvány, de aztán vasárnap irány Stockholm, ahol gyógyító messzeségbe kerülök a hazai közélettől és minden munkahelyi stressztől. 

Hónapokkal ezelőtt ajánlottak sokan egy rendkívül tanulságos beszélgetést Szász Máté neurobiológussal, amit tegnap este sikerült meghallgatnom, és a jótanácsok hallatán instant életmódreformot hajtottam végre: kiraktam a telefonom az ágyam mellől éjszakára. Tényleg sokkal jobban aludtam, úgyhogy ajánlom ezt a beszélgetést másoknak is, nem csak a telefon, hanem egyéb érdekességek és fontos tudáselemek miatt is.

Amúgy ha évet kellene értékelnem most, amit ugye nem kell, sőt, akkor minden nehézség ellenére elégedettséggel a szívemben tekintenék vissza 2025-re. A világ idén is borzalmas és fenyegető volt, a munka nehéz, a (világ)politika kiszámíthatatlan, a környezet egyre romló, az emberiség helyzete pedig rendkívül aggasztó, ugyanakkor a sok nehézség, bántás és idegesség ellenére velem rengeteg jó dolog történt: szeretet, szerelem, kedvesség, barátság. Csupa olyasmi, ami átmelegíti az ember szívét. De Krasznahorkai László ezt azért szebben elmagyarázta abban a bizonyos beszédben, szóval érdemes meghallgatni.

Más nincs, most innen tehát akár ismerősen, akár ismeretlenül, de ölelek mindenkit, aki épp erre járt. Ha éjjel becsapódna egy meteor, ami elpusztítaná a földi életet, akkor az enyémet a jó életek oszlopába kéretik feljegyezni az univerzumnak. 

Ha azonban holnap reggel is megébredünk, ki boldogan, ki másnaposan, ki kissé magányosan, akkor talán érdemes egy kis időt csak úgy feküdni és merengeni az ágyban, és elgondolkodni azon, mi végre létezünk mi emberek. Csak hogy egy ilyen könnyed kérdéssel fussunk neki ennek a fontos, változásokkal teli új évnek. Cheers!